Létrehozva: 2016.12.28.

Ezért utazott titokban halála előtt Bécsbe George Michael

Ez volt az utolsó nagyobb kiruccanása. Állítólag senki nem ismerte fel az ekkor már több mint 100 kilós világsztárt.

Eddig teljes titok övezte George Michael november eleji ausztriai útját. Egy bennfentes azonban most elárulta az OE24-nek, hogy a világhírű énekes párjával és annak édesapjával együtt látogatta meg az osztrák fővárost.

George Michael a bécsi központi kórház orvosaival egyeztetett, hogy műtsék meg párja, Fadi Fawaz apját. Mint ismert, a világsztár 2011-ben kénytelen volt lemondania a bécsi koncertjét és a többi európai turnéállomását, mert súlyos tüdőgyulladást kapott. 

Az énekes majdnem meghalt, több héten keresztül kómában feküdt a bécsi kórház intenzív osztályán.

Felépülése után többször is azt nyilatkozta, hogy nagyon hálás az osztrák orvosok áldozatos munkájáért, és csak nekik köszönhető, hogy sikerült felépülnie. Feltehetőleg a pozitív tapasztalatok miatt szerette volna, ha a párja édesapját is a bécsi kórház orvosai veszik a gondozásukba.

Az információk szerint a sztár egy magánrepülővel érkezett Londonból Bécsbe, majd egy luxuslimuzin azonnal a kórházhoz szállította őket. Miután elvégezték a műtéthez szükséges vizsgálatokat, szinte azonnal visszarepültek Londonba.

Az informátor azt is elárulta, hogy senki nem ismerte fel Michaelt, mert nagyon rosszul nézett ki, fel volt puffadva és több mint 100 kilót nyomott. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csodagyerekként érkezett, megszégyenülve távozik a Manchester United sztárja

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

magyarnemzet.hu

Megelégelte a Welt, hogy a német politikusok folyton hazudnak a migránsbűnözésről

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

magyarnemzet.hu

Így reagált Orbán Viktor Brüsszel diktatúrák korát idéző lépésére

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

travelo.hu

Ezt a 9 különleges, idén nyíló múzeumot látnod kell!

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Leleplezte titkát Király Viktor, így még sosem láttuk!

FÜLES

Vilmos herceg először állt munkába azóta, hogy kiderült, Katalin hercegné rákos

FÜLES

"A mát inkább töröljük" - Zimány Linda szomorú bejegyzést tett közzé

FÜLES

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése