Létrehozva: 2016.12.13.

Újabb fordulat Lagzi Lajcsi áramlopási ügyében!

A trombitamûvész ügye közel másfél év után a végéhez közeledik, kérdés, hogy kinek kedvez majd a lezárás.

447 nap után a rendőrség befejezte a nyomozást Galambos Lajos ellen, az ügy aktáját pedig vádemelési javaslattal az ügyészséghez küldték. Ez azt jelenti, hogy az ügyészségnek harminc napja van eldönteni, hogy vádat emelnek-e Lajcsi ellen, vagy megszüntetik az ellene folyó eljárást. 

Meglepő, de a Blikk szerint a mulatós király egyáltalán nem bánja, hogy ügyészségi szakaszba lépett az áramlopási ügy.

"Nem lepett meg, hogy vádat emelhetnek ellenem, hiszen a bűnügyi költségek horribilis összegre rúgnak. Volt olyan kirendelt szakértő, aki kétmillió forintot kért a munkájáért, és a számtalan rendőri intézkedés, razzia, ellenőrzés is milliós költségekkel járt. De nem baj, állok elébe!

Bízom a független magyar bíróságban, jobban, mint a nyomozó hatóságokban

- jelentette ki a lapnak Lajcsi.

A Budaörsi Járásbíróság 2015. szeptember 24-én rendelte el Galambos Lajos, felesége, Boglárka, és egy másik üzletfele, Cs. Csaba előzetes letartóztatását. A zsarolója juttatta rácsok mögé Galambos Lajost. Lajcsi négy hónap után, idén januárban szabadult, mert bár a vádat nem ejtették ellene, a szökés veszélye nem állt fenn.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg