Létrehozva: 2016.09.26.

Felére fogyott az Oscar-jelölt színésznő

Az elmúlt hónapokban elképesztõ átalakuláson ment keresztül a fiatal hollywoodi sztár. Sikerült elérnie, amirõl egész életében csak álmodott.

Amikor 2009-ben élete első filmszerepével berobbant a köztudatba Gabourey Sidibe, legalább annyian bántották a túlsúlyáért, mint amennyien méltatták a tehetsége miatt. Sőt tavaly, amikor bevállalt egy szexjelenetet az Empire című sorozatban, borzasztó dolgokat vágtak a fejéhez.

A rengeteg bántás és gúnyolódás pedig komoly elhatározást szült a 33 éves Oscar-jelölt színésznőben. Kemény diétába kezdett az év elején, aminek eredményét most mutatta meg a világnak. Az egyik tévéműsor felvételén nagyjából fele akkoraként jelent meg, mint amekkora korábban volt.

Akkor és most:

Az elképesztő fogyásáról nem akart nagyon beszélni, de annyit elmondott, hogy végre elérte, amire egész életében vágyott. Vagyis hogy tetemes mennyiséget sikerült fogynia. Jobban érzi magát a bőrében, és reménykedik benne, hogy bántani se fogják annyit a külseje miatt, mint korábban.

A hírek szerint nagyjából 50 kilót adott le Gabourey, de ő ezt nem szerette volna megerősíteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde