Létrehozva: 2017.01.16.

Kitört a háború: Gábor Zsazsa hamvain civakodnak a szerettei!

A decemberben elhunyt díva férjét többen kegyeletsértéssel vádolják.

Hiába hamvasztották és búcsúztatták el, úgy tűnik, nem nyugodhat békében Gábor Zsazsa. A magyar származású híresség decemberben, néhány héttel a századik születésnapja előtt hunyt el.

Eleinte még mindenki azt hitte, hogy Zsazsát itthon, Magyarországon, az édesapja mellé fogják eltemetni, végül azonban férje, Frédéric von Anhalt herceg úgy döntött, Amerikában, a testvére és az édesanyja mellett fog nyugodni Zsazsa.

A sírhely azonban nem készült még el, ezért Anhalt addig egy kutyahordozóban hazavitte felesége hamvait. Most Zsazsa egykori sajtósa, Edward Lozzi azzal vádolja a herceget, hogy kegyeletsértést követ el, sőt, egyenesen kisajátítja a díva hamvait - írja a Bors.

Lozzi szerint Anhalt így akar bosszút állni rajta, és Zsazsa azon híres barátain, akik nem vettek részt a herceg által rendezett temetésen. Anhalt szerint viszont ez egyáltalán nem így van, ahhoz pedig senkinek semmi köze, hogy mihez kezd Zsazsa földi maradványaival.

"Ez az én feleségem urnája, azt teszek vele, amit akarok. Megtartottuk a templomi szertartást, majd hazavittem az urnát, ami normális dolog. A kandallópárkányon áll" - jelentette ki a herceg a People magazinnak.

Szerinte Lozzi sosem volt a felesége sajtósa, nem is érti, honnan kerülhetett elő.

Az, hogy Zsazsa magyar földön pihenhessen, egyre esélytelenebb, erről a magyar rokonainak sincs információjuk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria