Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK
Létrehozva: 2017.01.05.

Hálószobájában tartja Gábor Zsazsa hamvait Anhalt herceg!

A magyar származású díva aranyozott urnája mégsincs eltemetve. Férje kivette a sírból...

A korábbi hírekkel ellentétben egy ideig még biztos nem temetik el a december közepén elhunyt Gabor Zsazsát, addig pedig férje maga mellett, az éjjeli szekrényen tartja a színésznő hamvait. Frederic von Anhalt herceg azért döntött így, mert nem akarta olyan sírba helyezni, amin nincs tábla. Ez jelenleg készül, addig Zsazsa aranyozott urnája hazakerült az egykori közös otthonukba.

"Való igaz, a feleségemnek testvére, Gábor Éva mellett lenne a helye most a temetőben. De nem akartam egy olyan sírban hagyni, amelyen még tábla sincs. A fémlapot, amelyen a neve is szerepel majd, már készítik, de ez egy ideig eltarthat. Addig Zsazsa mellettem marad" - árulta el a herceg a Bild nevű német lapnak, írja a Bors.

A férj parkosítaná a síremléket, ahol Zsazsa testvére, Gábor Éva is nyugszik, de még azt az ötletet sem vetette el, hogy felesége eredeti kívánságának megfelelően hazahozza a hamvait és édesapja, Gábor Vilmos mellett temessék el őt.

Ehhez azonban először rendbe kell hozni a budapesti sírt, hogy olyan pompás lehessen, amilyen életet Zsazsa is élt.

Bizarr módon az is kiderült, hogy Zsazsa hamvai a telefon mellé kerültek, ennek pedig prózai oka van: a férj szerint Zsazsa imádott telefonálni, amikor pedig már nem volt képes rá, imádta a férje beszélgetéseit hallgatni.

Ilyen módon - Anhalt szerint - most ismét lehetősége nyílik erre. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Figyelmeztet a rendőrség, ez az új átverés terjed!

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Manuel: Nem vagyok mindig a tudatomnál

FÜLES

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

FÜLES

Mi történt? Mankóra támaszkodva fotózták le Kárpáti Rebekát

FÜLES

Hatalmas bejelentést tett Mága Zoltán