Létrehozva: 2016.10.28.

Magyar-angol focibalhé: sosem lesz már vége az erőszaknak?

Még hogy nyugaton már megoldották a huligánproblémát?!

Hiába minden ellenlépés, van egy szomorú hírünk: a futball-huliganizmus legfeljebb visszaszorul, de aztán újult erővel támad. Vagy korai még erre következtetni a szerdán magyar és angol stadionokban történtekből?

Kezdjük a körképet idehaza: Koroncó nem úszta meg botrány nélkül a hazai meccseket bojkottáló Fradi-tábor kiruccanását. A drukkerek rosszul viselték, hogy a 9-0-s kupasiker után hiába hívták magukhoz a csapatot, az nem köszönte meg nekik a szurkolást.

Dulakodás és szócsata alakult ki a felvételek tanúsága szerint viperával is felfegyverkezett "biztonsági" szolgálat tagjaival. Sőt, a leginkább elkeseredettek Budapestre hazatérve, a Fradi népligeti bázisánál is tüntettek a klubvezetők és a játékosok ellen.

Mindez persze kismiska az Angliában történtek mellett. Pedig a magyarországi intézkedések során gyakran elhangzott: nyugaton már sikerült megoldani a miénknél összehasonlíthatatlanul aggasztóbb helyzetet. Ehhez képest, az utóbbi hetekben egyre több ott is a botrány.

A Ligakupában játszott manchesteri derbin (1-0 a Unitednek) a City hívei az Old Trafford vécéjén vezették le a dühüket. A West Ham United sokkal hírhedtebb keménylegényei viszont a rendezőkön és a vendég Chelsea táborán.

Az új stadionjukkal kibékülni képtelen West Ham-fanatikusok az utóbbi hetekben szinte minden meccsen balhéznak. Nemrég a Middlesbrough elleni bajnokin okoztak botrányt, majd a hazainduló vendégszurkolók buszainál az ökölharcban még egy penge is előkerült.

Most pedig a Chelsea elleni Ligakupa-mérkőzésen (2-1) előbb „csak” hajigálták egymást minden kezük ügyébe eső tárggyal, majd az elválasztó kordonokat áttörve össze is verekedtek a két londoni klub fanatikusai.

A rendőrség hét randalírozót vett őrizetbe. A West Ham vezetői őket és a további vétkeseket is kitiltják a stadionjukból, sőt, indítványozzák, hogy más pályákat se látogathassanak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló