Létrehozva: 2017.03.28.

Hamilton nem felejt, a földbe tiporta Rosberget

A brit szupersztár odaszúrt rendesen korábbi csapattársának, aki tavaly legyõzte a világbajnoki címért folytatott csatában.

Lewis Hamilton szerint sokkal nehezebb lesz legyőzni Sebastian Vettelt, mint Nico Rosberget. Az F1-ben szereplő Mercedes sztárpilótája természetesen a világbajnoki cím megszerzéséről beszélt.

Hamilton négy szezonon keresztül volt csapattársa Rosbergnek a Mercedesnél, 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben is legyőzte a németet, kétszer világbajnok is lett. A tavalyi évben is egymás ellen versenyeztek a vb-címért, akkor Rosberg bizonyult jobbak, majd váratlanul bejelentette a visszavonulását.

Így Hamiltonnak nem maradt esélye arra, hogy visszavágjon, de úgy tűnik, hogy ebben az évben új ellenfelet kap: a Ferrari felnőtt a Mercedes mellé, Sebastian Vettel pedig meg is nyerte a szezon első versenyét.

„Vettelt egyértelműen nehezebb legyőzni, mint Rosberget. Sebastian nagyszerű pilóta, kiváltság ellene versenyezni. Most végre tényleg vérre menő küzdelem lehet közöttünk”nyilatkozta Hamilton.

„Tisztelem Hamiltont, bebizonyította, hogy a mostani versenyzők között ő az egyik leggyorsabb. Nagyon szeretném, ha megküzdhetnénk egymással, most úgy tűnik, hogy hasonlóan erős kocsikban ülünk, remélem ez így is marad” – mondta Vettel a rivalizálásról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó