Létrehozva: 2016.02.25.

Fizetnie kell: Újabb fordulat Bálint Antónia bírósági ügyében

Az egykori szépségkirálynõ több mint egymilliós büntetésre számíthat életrajzi könyve miatt, hiszen abban megsértette volt párját és a férfi feleségének jó hírnevét.

Bálint Antónia pár héttel ezelőtt megkönnyebbülten hagyta el a bíróságot, hiszen a gyermeke apja ellen folytatott harcból első fokon ő került ki győztesként. A döntés értelmében volt párjának meg kell adnia tartozását, így közel húsz millió ütheti hamarosan Toncsi markát.

A rengeteg pénz egy része azonban gyorsan visszakerülhet a férfihez, hiszen egy másik ügyben neki adott igazat a bíróság. Antónia ugyanis A királynő meztelen című életrajzi könyvében egykori párja és annak felesége jó hírnevét is megsértette.

Az ítélet még nem jogerős, de a Bors információ szerint exének egymilliót, míg a férfi párjának 300 ezer forintot kell kártérítésként fizetnie, sőt a perköltséget és az eljárási illetéket is neki kell állnia.

Az még egyelőre kérdéses, hogy Toncsi fellebbez-e az ügyben, hiszen sem ő, sem az ügyvédje nem jelent meg a tárgyaláson.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Franciaország lebukott: sohasem látott üzletet kötött Vlagyimir Putyinnal

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek