Létrehozva: 2017.02.06.

Öngyilkos lett a gyönyörű anya, mert a Facebookon zaklatták

A nõ Facebookját feltörte két kegyetlen ismerõse, akik a nõ nevében azt állították, hogy meg akarta ölni saját gyermekét.

A bíró a „gonosz eszközének” nevezte a Facebookot, miután egy ártatlan édesanya, a 23 éves Jayne Pearce véget vetett az életének miatta. Két másik nő feltörte a fiókját, és megvádolta, hogy megpróbálta megfojtani egyik saját gyermekét.

Ezután a raktári dolgozó lányt gyilkossági kísérlettel vádolták meg a hatóságok is, és három hónapot töltött börtönben, miután az egyik nő „hamis vallomást” tett közzé az idővonalán arról, hogy a gyereket meg akarja ölni.

Jayne-t végül felmentették, és letartóztatták a vádlóit, ő azonban nem tudta elviselni a megaláztatást és az italhoz fordult.

Két nappal a tárgyalás előtt pedig megtalálták a holttestét a saját lakásában, az angliai Roytonban. A nő vodkát, kokaint és antidepresszánst is fogyasztott a halála előtt.

A bíró a tárgyaláson elítélte a közösségi média ilyen aljas dolgokra való használatát, és börtönbüntetésre ítélte a 24 éves kétgyermekes Leonie Hampson-Ogdent, valamint a 21 éves Shauna Stanway-t akinek szintén van egy gyereke. Mindketten 10 hónapot kaptak, és mindketten azt állították, hogy őket is megalázták a tragédia után – írja a Daily Mail.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil