LEHÚZÁS

Ezzel az SMS-át­ve­rés­sel pró­bál­koz­nak most az adat­tol­va­jok!

Va­ló­színű, hogy sze­mé­lyes ada­tok el­lo­pá­sára sza­ko­so­dott bű­nö­zők egy ré­gi­módi esz­köz­höz, az SMS-hez nyúl­tak.
címkék:

Több ezer brit mobilelőfizető kapott az utóbbi napokban 2003-as keltezésű, üres  szöveges üzenetet. Az emberek teljesen értetlenül állnak a jelenség előtt, hiszen nemcsak az időutazó SMS-ek ténye rettentő bizarr, hanem az is, hogy egy 26 számjegyből álló telefonszámról küldték őket. Arról nem is beszélve, hogy az üzenetek egy árva karaktert sem tartalmaznak.

Az összeesküvés elméletekre fogékony internetezők fantáziáját persze azonnal megihlette a furcsa jelenség. Sokan azt is elképzelhetőnek tartják, hogy tényleg időutazó adatátvitel áll a dolog hátterében. Sokkal valószínűbb azonban, hogy egy brit mobilszolgáltató, az EE nevű társaság rendszerébe valamilyen hiba csúszott, ezért kapták a felhasználók a már említett üzeneteket. Ez az elmélet azonban megbukni látszik, ugyanis Vodafonos számokra is tömegével kezdtek érkezni a 2003-as SMS-k.

A Reddit nevű közösségi oldalon egy felhasználó azonban elmondta a fejüket vakaró embereknek, hogy az sem kizárt, hogy valaki/valakik ilyen ócska trükkel próbálnak meg személyesen adatokat eltulajdonítani tőlük. Elmondása szerint két SMS küldési protokoll létezik, melyek közül az úgynevezett PDU típusút komolyabb informatikai háttértudás nélkül szerkesztheti bárki. Segítségével lényegében mindent meghamisíthatnak egy szöveges üzenetben. A hackerek pedig már régóta ki is használják ezt az útvonalat hogy a telefonhasználóktól személyes adatokat lopjanak el.

Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a mostani furcsa üzenetek is egy átfogó adathalász akció részét képezik. Nem árt tudni, hogy egy ilyen támadás hazánkban is bármikor megtörténhet.

A témában megszólalt szakemberek pedig egybehangzóan azt mondták, hogy az ilyen gyanús és furcsa SMS-ket hagyjuk figyelmen kívül, vagy töröljük azonnal,

a válaszolás lehetősége pedig meg se forduljon a fejünkben!!!
címkék: