Létrehozva: 2015.11.06.

Ezért viseli nehezen második terhességét Dundika

Majka párját még mindig reggeli rosszullétek gyötrik, sõt még pocakja is gyorsabban nõ, mint elsõ várandósságánál.

Majoros Hajnalka terhesfotóit elnézve, azt gondolhatnánk, hogy második terhessége is teljesen gondtalanul zajlik, hiszen láthatóan majd kicsattan a boldogságtól a szexi kismama.

Majka párját azonban megviseli az áldott állapot, ugyanis rosszullétei annak ellenére sem csillapodtak, hogy már túl van az első három hónapon - árulta el a life.hu-nak.

Rosszabbul viselem ezt a terhességet, a reggeli rosszullétek több ideje tartanak, nem múlt el a 12. hétnél sem, ahogy szokott.

"Marián egyébként már várja a kistesóját, elmagyaráztuk neki, hogy hamarosan ketten lesznek. Beszél hozzá, simogatja, büszkén mutogatja a pocakomat" - mondta el Dundika, akinek hasa is gyorsabban nő, mint első várandósságánál.

Már most nagyobb a hasam, mint egykor, ennyi idősen Mariánnal volt.

Figyelmeztettek, hogy a második babánál ez természetes, ne csodálkozzak - nyilatkozta a Sztárban sztár zsűritagjának szerelme, majd hozzátette, nevet még nem találtak születendő gyermeküknek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

A társadalom jelentős része visszafejlődött azzá, ami a modernitás előtt volt

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott