Létrehozva: 2016.03.27.

Ezért tartják patkánynak a futballsztárt

Folyamatosan megcsalja a barátnõit, nem tiszteli a nõket Jermaine Defoe. Az angol válogatott egykori csatárának egy csapatra való bombázóval volt viszonya.

Jermaine Defoe semmit sem változik: a napokban lefotózták, ahogy egy szemrevaló hölgy társaságában távozik egy hotelből. Mindez csak azért érdekes, mert a labdarúgó néhány hete egy másik nővel, egy férjes asszonnyal költözött össze.

Az új csajt Hayley Wilsonnak hívják, és a barátnője a Daily Mailnek elmondta: évek óta kapcsolatban állnak Defoe-val.

"Néha együtt vacsoráznak, mindössze ennyi van köztük. Hayley nem akar komoly kapcsolatot, ikrei vannak, semmire sincs ideje. Azt mondja, Defoe nem szokott beszélni neki más nőkről..."

Annak idején Anglia 2006-os szépével, Danielle Lloyddal is összejött. Ez nem lett volna baj, de arról elfelejtett beszámolni, hogy nem sokkal előtte eljegyezte barátnőjét, a szintén szemrevaló Charlotte Mearst. Defoe persze a szépségkirálynőt is megcsalta, erről maga a hölgy számolt be a Daily Mailnek:

"Ha az okokra kíváncsiak, kérdezzék csak Defoe-t, befejeztem vele."

Defoe nem sokáig szomorkodott, összejött a brit Big Brother egyik szereplőjével, Chantelle Houghtonnal, akivel pár hónap után nagy balhékkal zárták le kapcsolatukat. Naná, Defoe ezúttal sem volt hűséges. Chantelle a következőt nyilatkozta szakításuk után:

Defoe megcsalt engem, borzalmasan bánik a nőkkel. Egy igazi patkány.

A focista összejött az X-Faktor-győztes Alexandra Burke-kel, majd egy másik énekessel, Laura Brownnal is. Velük sem bánt jobban, és a többi modellel sem, akikhez köze volt. Defoe legfrissebb "áldozata" aligha sejti, mibe keveredett...  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát