Létrehozva: 2016.06.27.

Ezért nem megy férjhez a TV2 híradósa

Bár a Tények mûsorvezetõje nem szívesen mesél magánéletérõl, a Riposttal most mégis kivételt tett.

Andor Éva és szerelme kinőtték eddigi lakásukat, ezért döntöttek úgy, hogy egy nagyobb lakásban kezdenek új életet.

„Új lakásba költöztünk, mert vele jó, de nélküle nem. Imádunk együtt lenni. Az összeköltözés már érett mindkettőnkben. Szeretnénk éjjel-nappal együtt lenni. Bár nappal nem tudunk, akkor mindketten dolgozunk. De így mégis több esélyünk van az együttlétre” – kezdte Andor Éva, a Tények híradósa a %RIPOST%-nak, aki azt is elárulta, nem házasságpárti.

„Az esküvőn még nem gondolkoztam, és nem is teszek erre utaló jeleket a páromnak. Én a régimódi stílust képviselem, ez a pasi dolga.

Tehát, ha egyszer megkér, akkor azt saját akaratából tegye. Bár be kell, hogy valljam, én magam nem vagyok kifejezetten esküvő párti

– mondta a híradós, aki jövőbeni tervekről, a családalapításról is mesélt.

Természetesen szeretnék közös gyereket, de azt még nem tudom, hogy mikor. Egyelőre a korlátlan együttlétet szeretnénk élvezni. Aztán meglátjuk, mi lesz.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin