Létrehozva: 2016.08.04.

Ezért nem akar kettesben lenni Csobot Adél és Istenes Bence

Az énekesnõ és mûsorvezetõ párja mindent a gyermeküknek rendelnek alá.

A korábbi híresztelésekkel ellentétben élete legboldogabb időszakát éli Csobot Adél. Az énekesnőről sokáig azt hitték, szülés utáni depresszióban szenved, de a Hot! magazin interjújából kiderült, erről szó sincs, Adél és Istenes Bence boldogabbak, mint valaha.

Adél mindig is fiatal anyuka akart lenni, így nagyon boldog volt, amikor ez a vágya teljesült. Ez viszont nem azt jelenti számára, hogy végleg felhagy a korábbi életével.

Az első perctől kezdve tudtam: attól, hogy megszületik a kisfiam, nem szeretnék bezárkózni, feladni az addigi életemet.

Nem gondolom, hogy ennek így kell lennie. Amihez csak hozzájárul az, hogy májusban jött világra a kisfiunk, a nyári időszakban pedig természetesen többet megy az ember.

Nátán jön velünk mindenhová, legyen szó csak egy kávéról vagy egy nagyobb kirándulásról

- árulta el Adél a Hot! magazinnak, és hozzátette, a barátnőivel is szívesen szervez programokat, amelyekre Nátánt is magával viszi.

Sőt, az énekesnő és Istenes Bence akár kettesben is lehetnének bármikor, hiszen lenne, aki vigyázzon a gyermekükre, de ők nem élnek a lopott órák lehetőségével.

Szerencsére van segítségünk, úgyhogy, ha esetleg Bencével kettesben szeretnénk lenni, akkor lenne rá lehetőségünk, de annyira boldogok vagyunk attól, hogy végre hármasban lehetünk, hogy egyelőre ilyen eszünkbe sem jutott.

Bence ráadásul a gyermeknevelésben is nagy segítség, nem egy ijedős apuka, mindent szívesen bevállal, pelenkázza, fürdeti és altatja a kisfiát.

"Hatalmas biztonságot jelent számomra, hogy ha én megtorpanok valamiben, akkor ő azonnal ott van és megpróbálja megoldani a helyzetet" - mesélte Adél, aki ilyen helyzetben találta magát, amikor először kellett volna levágnia Nátán körmét.

Ezt a feladatot Bence vette át tőle, és kiválóan teljesített, mindez pedig Adél szerint annak köszönhető, hogy a műsorvezető ösztönösen jó apa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó