Létrehozva: 2016.03.08.

Ezért akart öngyilkos lenni a játszótéren a félegyházi férfi

A kiskunfélegyházi járõrök megmentették annak a helyi férfinak az életét, aki végzetes lépésre szánta el magát.

Megrémült járókelők hívták a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságot még március 6-án este, hogy egy férfi az egyik játszótéren vélhetően öngyilkos akar lenni. A járőrök fél percen belül a helyszínre érkeztek, ahol egy mozdulatlan férfit találtak, akinek

a nyakára volt tekerve a hinta vastag fémlánca.

Mivel az öngyilkos férfi nem lélegzett, a két rendőr azonnal megkezdte az újraélesztést: miközben egyikük hosszasan szívmasszázst végzett, folyamatosan figyelemmel kísérték a férfi pulzusát és légzését. A kitartó küzdelem eredményeként az addig eszméletlen férfi légzése újraindult és végre életjeleket mutatott.

A rendőrök a 38 éves kiskunfélegyházi férfit stabil állapotban adták át a mentőknek, akik azonnal kórházba szállították.

A %RIPOST% úgy tudja, hogy az öngyilkos férfit nemcsak a szerelmi bánat, hanem az anyagi problémái sarkallták arra, hogy eldobja magától az életet. Kórházi információk szerint nincsenek súlyos sérülései, az állapotát sikerült stabilizálni, de a napokban még megfigyelés alatt tartják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó