Létrehozva: 2016.12.05.

Ez vár most a mentőket szexuális erőszak miatt feljelentő lányra

A két mentõsnek továbbra sem kell börtönbe mennie, a lakhelyüket nem hagyhatják el. Hamarosan fordulat várható az ügyben, kiderülhet a teljes igazság.

A mentőket egy  15 éves lány, V. Szilvia vádolta meg, azt állította, hogy útközben szexre kényszerítették őt.

A lányra és a két férfira drámai pillanatok várnak, ugyanis hamarosan szembesítés lesz, azaz vádlónak és vádlottaknak egymás szemébe kell nézniük.

Ami a nyomozás szempontjából kulcsfontosságú mozzanat, az az érintetteknek megrázó találkozás lesz. Előfordulhat, hogy valamelyik fél pszichésen megtörik, és megváltoztatja a vallomását.

Több szakértő kirendelését indítványoztuk – közölte dr. Finta Eszter, a mentősofőr ügyvédje a Blikknek. – Nagyon fontos a toxikológus, a pszichológus és az igazságügyi orvos szakértő szakvéleménye is.

A mentőautó Budáról indult el a lánnyal: a Krisztina körúton haladtak, amikor Szilvia rosszul lett, ezért megálltak vele egy parkolóban. A lány állítása szerint a mentők itt tettek neki ajánlatot, majd intim testrészein fogdosták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra