Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.05.26.

Ez durva! Olimpikonok autójával jár Demcsák Zsuzsa?

Éppen egy éve annak, hogy 32, a riói olimpiára készülõ nagy reménységünk beülhetett egy-egy nagy értékû luxusautóba, szponzori támogatás gyanánt. Valahogy Demcsák is befért a sorba.

Az úgynevezett Rió Klub olyan sportolókat támogat az Audi A3 Limuzin modelljével, mint Kapás Boglárka, Varga Attila, Verrasztó Dávid. A remek sportembereket az köti össze, hogy társaikkal együtt szép reményekkel készülhetnek a közelgő olimpiára.

Ezzel a szép gesztussal nincs is baj, de az már kérdéses, hogy a kezdeményezés kreatív igazgatójaként megjelölt TV2-s műsorvezető miért is jár pontosan ugyanolyan autóval, melynek még a rendszáma is illeszkedik a sportolók álttal használt kocsik sorába. A furcsaságot a Bors szúrta ki a Rió Klub honlapján, és bár próbálták elérni a felajánló cég vezetőjét, ez nem sikerült. Ugyanakkor beszéltek a MOB főtitkárával, Szabó Bencével, aki meglepődött a hír hallatán.

"Nem tudtam róla, nekem ez teljesen újdonság. Erre a pénzt Tóth Tamás szerzi, nem a MOB"- mondta Szabó, aki Demcsák szerepéről is beszélt.

Volt idő, amikor volt szerepe, és volt, amikor passzív volt, illetve jó ideje az is

- fűzte hozzá a sportvezető.

A lap felkereste a Mokka háziasszonyát is, aki állítja, nem szponzorációs autót használ, hiszen ő megvásárolta a méregdrága autót, melyet most nem vezethet, hiszen ittas vezetésért bevonták jogosítványát. Ezt bizonyítandó át is küldött egy iratot, de abból nem derül ki egyértelműen, hogy milyen járműre is fizetett ki vételár- előleget.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel