Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.03.18.

Exkluzív! Damu Roland neje a hírekből tudta meg, hogy elhagyták

Úgy döntött, kivételt tesz, és kendõzetlenül elmondja az igazságot. Szívszorító történet.

Damu Roland felesége a %RIPOST% ottjártakor mindössze kétszer mosolyodott el, akkor is csak azért, mert éppen kisbabájáról mesélt. Az elmúlt hónapokban Edináról már sokat olvashattunk, ám azokban nem a kismama, hanem Roland szólalt meg. A legutolsó hír pedig az volt, hogy a színész szakított feleségével. Amikor Edinát erről kérdeztük, csend telepedett a szobára. A 7 hónapos kismama pocakját fogva csak a fejét rázza, nagyon össze kell szednie magát, hogy ne sírjon.

Nem egyszerű erről beszélnie, de titkolni sincs mit: Damu Roland nem jár haza, a hírek szakításról szóltak, ő pedig két hónap múlva életet ad közös gyermeküknek. Mégis, amikor végül belekezd, semmi harag nincs benne, csak szomorúság és fájdalom.

"Roland színházi sikereinek nagyon örülök a családommal együtt."

Sajnálatos módon a médiából értesültem róla, hogy a férjem szakított velem, és elhagyott engem.

"Korábbi nyilatkozatából az derült ki, hogy a nyugodt színházi felkészüléseshez van szüksége a budapesti tartózkodására. Itthon is csak azt hangoztatta, hogy csupán ideiglenes költözik el - mondja halkan.

Számára valószínűleg felfoghatatlan egyelőre, hogy a férfi, aki mellett végig kitartott a börtönévek alatt, akire éveket várt, hogy kisbabával ajándékozhassa meg, a legfontosabb pillanatokban végül nincs ott. Sőt, médiában tett nyilatkozatai alapján talán már vissza sem megy. De Edina ezt nem tudja.

"Hogy Roland és köztem végül is valójában hogyan alakul a további viszony, az a jövő kérdése" - mondja, majd pocakjához teszi a kezét, mintha a babából szeretne erőt meríteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom