Létrehozva: 2017.03.20.

Elképesztő, túlélhették volna a karambolt Óbudán!

A szakértõ szerint valami nem volt jól beállítva, épen maradtak az ülések a kocsiban.

Túlélhette volna Janza Richárd kajakos és barátja, D. Bálint a szombat hajnali balesetet a Szentendrei úton – nyilatkozta a 24.hu-nak Albert Péter, vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági oktató.

A szakértő szerint nem sérült meg annyira az autó, hogy amiatt haltak volna meg a fiatalok. Az autóban ugyanis az első ülések épek maradtak. Valószínűleg az ütközés pillanatában haltak meg, méghozzá azért, mert nem volt jól beállítva az ülésük. Teljesen derékszögbe kellett volna ülniük, így ugyanis amikor az ütés hátulról megérkezett, akkor elmozdultak az ülésben.

Egy szemtanú szerint ráadásul a segélyhívó sem működött megfelelően. A férfi azt mondta, előbb a 104-et, majd a 112-őt hívta, de hosszú percekig nem jutott el senkihez, így nem tudott segítséget sem kérni időben.

A sofőrt, aki a balesetet okozta, súlyos sérülésekkel ápolják a kórházban, és hétfőn előzetes letartóztatásba került. Amint szállítható lesz, átszállítják a Tököli Rabkórházba. Valószínűleg ittas volt, amikor autójával 130 km/h-ás sebességgel belerohant a fiúk álló autójába.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak