Létrehozva: 2016.04.26.

Életfogytiglanra ítélték a nejét brutálisan kivégző nyíregyházi férfit

Döntött a bíróság! Legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra az a férfi, aki halálra késelte feleségét, miután az asszony közölte, hogy válni akar....

Döntött a Debreceni Ítélőtábla annak a kegyetlen férfinak az ügyében, aki 2012 szeptemberében brutális kegyetlenséggel meggyilkolta feleségét, miután a nő bejelentette, hogy válni akar. Házasságukat a férfi szerencsejáték-függősége tette tönkre.

A pár sokáig Írországban dolgozott, csak 2004-ben tértek vissza Magyarországra, akkor egyéves kislányukkal. Kapcsolatukat már akkor is megmérgezte a férfi szenvedélybetegsége, gyakran veszekedtek. 2010-ben nyíregyházi vállalkozásuk válságba került, hiteleiket egyre nehezebben törlesztették, ezért a vádlott újra Írországba ment dolgozni, ám ott is engedett a kísértésnek, újra szerencsejátékozni kezdett.

Többmilliós tartozás halmozódott fel, a nő ezért már képtelen volt megbízni férjében. Beleszeretett valaki másba, és azt tanácsolta a férfinek, hogy váljanak el.

Az MTI értesülései szerint a férfi 2012 szeptemberében tért haza Írországból, és egyből kérdőre vonta feleségét hűtlensége miatt.  Kislányukat a szobájába küldte, majd ököllel többször megütötte és egy kerámiatállal fejbe vágta az asszonyt, aztán magához vett egy konyhakést. A kislány előjött és segítségért kiabált. Hiába. Az apa kitolta őt a folyosóra és bezárta az ajtót.

Ezt követően többször nyakon szúrta feleségét, aki a helyszínen meghalt.

A kegyetlen férfit legkorábban 25 év múlva helyezhetik ideiglenesen szabadlábra...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton