Létrehozva: 2017.03.23.

Életeket mentett balesete közben VV Leo

Bár a kisbuszt vezetõ Nagy Zsolt és a vele utazó három operatõr is megsérült a hétfõ esti horrorbalesetben, mindannyian szerencsésnek mondhatják magukat, hogy aznap éppen a valóságshow-hõsbõl lett mûsorvezetõ ült a volánnál.

Szerző BUSTER

 Az ő lélekjelenlétének köszönhető ugyanis, hogy mindannyian élve szálltak ki az összetört járműből. Zsolt maga is érzi, hogy sok múlott rajta az ütközés után.

„A baleset minden pillanatára tisztán emlékszem. Nem estem pánikba, és csak arra tudtam gondolni, hogy nem szabad elengednem a kormányt. Megpróbáltam egyenesbe hozni a buszt, és csak előre néztem

– idézi föl a pokoli másodperceket a Sláger TV műsorvezetője, aki úgy érzi, a lehető legjobbat hozta ki a rémisztő szituációból, és ebben teljesen igaza van.

A %RIPOST% megkereste Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakértőt, aki szerint bőven benne volt a pakliban egy komoly tragédia lehetősége is.


„Egy nagy sebességnél bekövetkező ütközésnél az a legfontosabb, hogy a sofőr vagy sofőrök megőrizzék a lélekjelenlétüket. Lehetőség szerint arra kell törekedni, hogy a jármű ne boruljon föl, ami éppen azzal kerülhető el, hogy a kormányt erősen markolva próbáljuk egyenesben és az úton tartani az autót. Nagy sebességnél egy borulás szinte biztos, hogy végzetes kimenetelű, hiszen a karosszéria összepréseli az utasteret az utasokkal együtt. Természetesen a konkrét körülmények ismerete nélkül nehéz találgatásokba bocsátkozni, de a hallottak alapján nagyon valószínű, hogy a kisbusz sofőrje életeket mentett azzal, hogy nem esett pánikba” – nyilatkozta a szakértő.

Szerző BUSTER

Ez is érdekelhet

origo.hu

Más feleségével találkozgat a Házasság első látásra egyik szereplője - kép

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

hirtv.hu

Szanyi Tibor: Hosszasan tudnék arról beszélni, hogy Magyar Pétert ki és miért „csinálta” fel + videó

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Se bugyi, se más? Tolvai Reni alig valamiben borzolta a kedélyeket

HŰHA

Kelemen Anna elárulta: Ezért írogatnak neki huszonéves fiúk

HŰHA

Mazsi mellbimbója átszúrta falatnyi felsőjét, így illegette magát - Videó

HŰHA

„Gyönyörű” - Dekoltált felsőben, melleit összenyomva szelfizett Tóth Gabi