Létrehozva: 2016.08.23.

Élete legboldogabb időszakát éli a frissen szakított magyar sztár

A TV2 egykori celebje három év után újra szingli, de volt kedvesével ugyanúgy tartják a kapcsolatot, ahogy eddig.

Először vallott a szakításáról Tóth Vera, a Kicsi Óriások leendő csapatkapitánya. Az énekesnő és kedvese három év után mondták ki, hogy vége, ám a híresztelésekkel ellentétben drámáktól mentesen zajlott a szakítás.

"Igen, valóban szétmentünk a párommal, a kapcsolatunk már nem működött jól. Bennünk ez nem szomorúságot szül, hanem épp ez segített rajtunk, hogy külön utakon járjunk. Hiszen vannak bizonyos pontok, amelyek után már nem működik, megreked egy kapcsolat" - nyilatkozta Vera az RTL Klub Fókusz című műsorában, és elárulta, döntésében a hirtelen súlyvesztése is szerepet játszott.

Azt gondoltam, hogy könnyebb lesz a műtét utáni állapotokat feldolgozni, de aztán úgy alakult, hogy mégsem.

Miután pedig csapatkapitányként szerepet kapott a Kicsi Óriásokban, úgy érezte, eljött az ideje annak, hogy befelé forduljon, és egyelőre csak saját magával foglalkozzon.

Meglepő módon azonban egyáltalán nem viselte meg őket a szakítás, sőt, azon kívül, hogy különköltöztek, szinte minden maradt a régiben.

"Minden nap beszélünk, találkozunk, jól érezzük magunkat, moziba megyünk. Nincsenek drámák köztünk, azt gondolom, egész életünkben lelki társak maradunk" - mondta el Vera, aki most élete legboldogabb időszakát éli, volt kedvesével pedig időt adtak egymásnak.

Vera nem tagadta, mint minden szakításnál, kicsit most ők is szenvednek, de mindezt nem élik meg tragédiaként. Rájöttek, most az a legjobb, ha elengedik egymást, az esetleges folytatás lehetősége pedig egyelőre még a jövő zenéje.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Izrael és Amerika a háborúról tárgyal

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom