Létrehozva: 2016.04.09.

Egy pohár vörösbor pont olyan jó a testnek, mint egy óra sport

Orvosok és táplálkozáskutatók évek óta esküsznek a vörösbor jótékony hatásaira. Már napi egy pohár elfogyasztása segít megelõzni a szívinfarktust, csökkenti a rák és a demencia kialakulásának esélyét.

A kanadai Alberta Egyetem tudósai bebizonyították, hogy valóban - egy pohár vörösbor úgy hat a szervezetre, mint egy óra sportolás az edzőteremben.

Rezveratrol

A 2012-ben végzett kutatás rezveratrol-vegyületet talált a vörösborban. A rezveratrol gyümölcsökben, növényekben előforduló vegyület. A gyümölcsök közül elsősorban a vörös szőlő magjában és kocsányában mutatták ki, de jelentős mennyiségben található a kakaóban, a mogyoróban és az étcsokoládéban is. Állatkísérletekben már bizonyított a vegyület rákellenes és gyulladáscsökkentő hatása.

Vörösbor

A vörösborban megtalálható tehát ez a testi állapot, szívfunkció és az izomerősség javításáért felelős vegyület. Ugyanolyan módon hat, mint egy óra izzadás hat a szervezetünkre edzés közben. Csökkenti a vércukrot és jótékony az érrendszernek.

A kanadai kutatók feltételezik, hogy a rezveratrol a vörösborban segíthet azoknak az embereknek is, akik szeretnének ugyan sportolni, de testileg nincsenek abban a helyzetben, hogy ezt megtehessék.

Szerencsés esetben figyeljünk az egészséges táplálkozásra és a rendszeres mozgásra is! Egy pohár vörösbor azonban kellemes és ízletes segítségünk lehet a betegségek megelőzésében és testünk karbantartásában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg