Létrehozva: 2016.09.16.

Egy nappal esküvője előtt halt meg a rákos nő

Még mielõtt kimondhatták volna, hogy csak a halál választja el õket egymástól, már meg is történt.

A 24 éves Anna Swabey-nél agytumort állapítottak meg, de ez nem akadályozta meg abban, hogy megtalálja élete férfiát, és világraszóló lakodalmat szervezzenek. A gyilkos kór azonban közbeszólt: a nagy nap előtt néhány órával a fiatal nő eltávozott az élők sorából - írja a brit Mirror.

Õ volt az, aki megtanította nekünk, hogyan kell élni, a mi gyönyörű, bátor lányunk

- írta családja a halálhíre mellé a Facebookra.

Az esküvőt Yorkshire-ben tartották volna, de nem sokkal előtte a menyasszony állapotában drasztikus romlás állt be. 2015 januárjában állapították meg nála az agytumor egyik igen agresszív fajtáját, és akkor három évet adtak még neki. Azóta sikeres blogot írt betegségéről, amellyel sok erőt adott sorstársainak, és egy alapítványt is létrehozott.

Szerelmével, Andy Bellel egy internetes társkereső oldalon ismerkedett meg tavaly. "Amikor megláttam a profilját, rögtön szerelembe estem vele. Alig vártam a személyes találkozást” – idézte föl a 26 éves férfi egy korábbi interjúban. Anna nem titkolta, mennyi ideje van hátra, de a férfi semmi másra nem vágyott, minthogy feleségül vegye. Annak tudatában is, hogy 30 éves kora előtt özvegyember lesz. Terveik azonban nem válhattak valóra. Még mielőtt kimondhatták volna, hogy csak a halál választhatja el őket egymástól, ez már meg is történt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil