Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.09.21.

Egy lépéssel közelebb a budapesti olimpiához

Egy vetélytárssal kevesebb? Három helyett már csak két riválissal kell számolnia a 2024-es ötkarikás játékok magyar pályázatának.

Róma júniusban megválasztott polgármestere, Virginia Raggi megvonja a város támogatását a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésére benyújtott pályázattól. A Reuters brit hírügynökség ezt a római városházára hivatkozva jelentette. Raggi régóta az anyagi nehézségekkel és korrupciós botrányokkal magyarázza a döntését.

Ez előrevetíti, hogy az olaszoknak semmi esélye sem lesz a rendezésre. A főváros támogatása döntő jelentőségű a kandidálásban. Úgy még egyetlen város sem rendezett ötkarikás játékokat, hogy nem állt mögötte a városvezetés.

Ha Róma visszalép, akkor Budapest mellett már csak két város marad versenyben: Los Angeles és Párizs. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság jövő szeptemberben, Limában dönt a helyszínről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval