Létrehozva: 2017.01.11.

Kiderült az igazság, ezért vonul vissza Tóth Gabi

Mindenki meglepetésére a népszerû énekesnõ háttérbe szeretne vonulni. A pontos okokat testvére, Vera, és menedzsere árulta el.

Tóth Gabi váratlan bejelentést tett: a jövőben elmaradnak a testvérével  közös koncertek. Sokan attól tartottak, hogy ismét összekapott a nővérével, hiszen legutóbb akkor nem álltak egy színpadra, amikor komoly vita alakult ki közöttük.

A %RIPOST% kiderítette: szerencsére ezúttal nem ez a helyzet.

Sosem volt még olyan harmonikus a kapcsolatunk, mint most. Gabi valami nagy dobásra készül, így megértem a döntését

– mondta el lapunknak Vera, aki elárulta, Gabi jó időre, legalább egy évre hátat fordít a médiának.

„Szeretne stílust váltani, egy új projektbe kezdeni, amiben végre önmaga lehet. Összegezte az elmúlt éveket, és eldöntötte, alkotni akar valamit. Elvonul gondolkodni, hogy picit bulvármentesen élhessen. Úgy szeretne majd visszatérni, mint egy igazi művésznő. Erre kell neki ez az egy év! Aztán lehet, meggondolja magát”

– tette hozzá Vera.

Természetesen a hírekkel kapcsolatban próbáltuk megkeresni Gabit is, aki rögtön a menedzseréhez, Schiwert-Takács Lászlóhoz irányított bennünket.

„A hír igaz, Gabi most kicsit kivonul a magyar médiából. Persze a tavaly elvállalt fellépésekre el fog menni. De az újabb megkereséseket biztosan elutasítjuk. Tizenkét év intenzív koncertezés után eljött az idő, hogy a munkára koncentráljon. Én pedig maximálisan támogatom ebben őt. Szüksége van a pihenésre.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé

HŰHA

Nem akárhogy segítették az autizmussal élő gyermekeket Dobó Ágiék

HŰHA

G.w.M: Edinának nem Valentin-napja van, hanem Valentin-élete