Létrehozva: 2016.12.09.

Radikalizálódott gyerekek boríthatják vérbe Európát

Szakértõk arra figyelmeztetnek, hogy akár több ezer dzsihadista harcos is hazatérhet Európába, miután az Iszlám Állam elveszti állásait Irakban és Szíriában.

Mintegy 5000 európai állampolgár utazott az elmúlt években a Közel-Keletre, hogy csatlakozzanak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez. Ebből körülbelül 1500-an már hazatértek Európába, további 1000 ember pedig életét veszthette a harcok során. Az Európai Unió terrorellenes koordinátora, Gilles de Kerchove szerint az eddigieknél is nagyobb a valószínűsége, hogy a túlélők rövid időn belül visszatérhetnek a kontinensünkre - írja a Kronen Zeitung.

A szakember ezért mihamarabbi megelőző lépéseket javasol. Kerchove azt tanácsolja, hogy az európai titkosszolgálatok minél szorosabban dolgozzanak együtt, és legyenek mindennapi kapcsolatban az amerikai kollégáikkal is. A dzsihadista harcosok visszatérésének megelőzésében kulcsszerepük lehet a tranzitországoknak, így Törökországnak, Jordániának és Libanonnak is. Gilles de Kerchove kiemelte, hogy nem csak a szóban forgó 2500 terrorista jelenthet komoly fenyegetést az európaiak számára, de számolni kell a dzsihadisták feleségeivel és gyermekeikkel is, akik nagy valószínűséggel szintén radikalizálódtak. Egy nő vagy egy gyermek pedig sokkal kevésbé kelthet feltűnést, így könnyebben is hajthatnak végre véres merényleteket.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét