NÍNÓ

Durva: így úsz­hatja meg bot­rá­nyos tet­tét a pesti sza­tír

Gye­re­kek­nek mu­to­gatta magát a 30 éves férfi.
  • Szerző: Ripost

Tavaly szeptembertől novemberig garázdálkodott Budapest belvárosában.

Kiskorúaknak mutogatta magát az V. kerületben.

Összesen hét esetben, jellemzően iskolába tartó lányokat célzott meg. Nemi vágyának felkeltése céljából magát mutogatta, illetve több esetben nemi vágyának kielégítése céljából szeméremsértő cselekményt is végzett – írja honlapján az ügyészség.

A sértettek közül hárman tizennégy év alattiak voltak.

Ugyan tettéért akár négy és fél évre is börtönbe kerülhetne, de a vádiratban csak pénzbüntetés kiszabása szerepel.

Az enyhítésről a beszámíthatósági vizsgálat eredményeire hivatkozva döntöttek. A vádiratot a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség nyújtotta be az illetékes bíróságra.