Létrehozva: 2016.04.26.

Drágul az eper! Kiderült, idén mennyibe fog kerülni

Már szedik a korai eperfajtákat, ám, meglepõ módon, az enyhe tél miatt idén kevesebb és drágább lesz a termés a tavalyihoz képest.

Szerző Brenner Balázs

Már szedik azokat a korai eperfajtákat, amiket üvegházban, fóliában termesztettek, ám úgy tűnik, hogy így sem sikerül elérni azt a terméshozamot, mint tavaly. Az enyhe tél ugyanis egyáltalán nem kedvezett a gyümölcsnek.

A mostani idő elég enyhe volt. Emiatt kevés a fürt a töveken, szerintem nem lesz nagy dömping, közepes mennyiség várható. A minősége viszont jobb lesz az átlagosnál idén

– jósolta a Délmagyarnak Nemes Nagy Zsolt kertész, aki arra számít, a pultokon sem lesz a szezonban 800-1000 forintnál olcsóbb a hazai földi eper kilója.

A termelő több mint másfél hektárnyi szamócásában április közepétől július elejéig szedik a gyümölcsöt. Ez utóbbi már a másodvirágzás után fejlődik ki.

Az a termés ugyan jóval kevesebb, mint az első, és drágább is, viszont az íze, a zamata ezeknek a legjobb

– árulta el Nemes Nagy Zsolt.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tűzvész tombolt az Ázsia Expressz forgatásán - videó

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LEHÚZÁS

Így lehet megúszni az online piacteres csalásokat!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!

MANI

Gyanús e-mail jött? Így védekezz a netes csalók ellen!

MANI

Ezért locsolkodunk húsvéthétfőn?

MANI

Már csak három napod van, hogy pénzt spórolj a lakásbiztosításon, mutatjuk, hogyan