Létrehozva: 2019.02.22.

Lebukott a Dózsa György úti gázoló, ezt teszi most a szívbeteg férfi

A Dózsa György úton történt tragédia egyik felelõse éppen szívmûtétjére készül, de olyan helyen látták, ahol valami egészen mást kell csinálni.

A Dózsa György úti baleset egyik vádlottja nemrég súlyos szívbetegségére hivatkozva szabadulhatott, azonban a PestiSrácok úgy tudja: a férfi nem otthonában várja a kezelést, egy konditeremben "rehabilitálódik".

A portálhoz eljuttatott fotó azután készült, hogy a férfi több mint egy hete kiszabadult a börtönből, írja a lap, amelynek olvasója küldött képeket. Úgy tudják, M. Richárd csütörtökön is megfordult egy XIII. kerületi edzőteremben.

A Dózsa György úti halálos baleset egyik vádlottját 2018 vége óta tartották fogva, mivel előtte többször is megszegte a házi őrizetnek megfelelő bűnügyi felügyelet szabályait.

M. Richárd letartóztatását a Pesti Központi Kerületi Bíróság február 11-én szüntette meg jogerősen, és rendelt el vele szemben bűnügyi felügyeletet, mert az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a férfi súlyos szívbeteg.

Az orvosszakértői vélemény szerint a vádlott szív bal kamrájából kiinduló főverőér szájadékában lévő billentyű elégtelen működésében szenved. Ezen kórállapot megoldása nyitott szívműtét keretében az aortabillentyű cseréje, műbillentyű beültetése.

A szakértői vélemény szerint M. Richárd jelenleg nincs az életét közvetlenül veszélyeztető állapotban, azonban a betegségének progressziója az elkövetkező hónapokban felgyorsulhat, és ezzel együtt potenciálisan az életét közvetlenül veszélyeztető, akár halálos kimenetelű szívritmuszavarok is jelentkezhetnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Számos beruházás indulhat Baranya vármegyében + videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-