Létrehozva: 2016.06.21.

Demjén nem emlékszik, hogy törte el karját!

De arra sem, pontosan mikor is röntgenezhették meg. Mi történhetett péntek éjjel?

Egyre izgalmasabb Demjén Ferenc kartöréses sztorija. Az énekes, mint arról mi is beszámoltunk, péntek este szenvedett súlyos balesetet, a jobb felkarja eltörött, a vállától a csuklójáig begipszelték.

Demjén a Blikknek azt mondta, nem emlékszik rá pontosan, hogy mi történt. "Még függőlegesen jöttem le a színpadról, majd vízszintesbe kerültem. Vártam a taxit, sötét volt,

nem vettem észre az akadályt, s elbotlottam valamiben"

- indokolta sérülését Rózsi a Blikkben, majd hozzátette: aznap este nem is foglalkozott vele, csak másnap ment be a kórházba. "Másnap reggel már fájt, bementem a kórházba, ahol megröntgeneztek. Megállapították, hogy eltörött a karom, a vállamtól a csuklómig begipszeltek" - magyarázott a helyzetről.

Egy barát azonban teljesen máshogy emlékezik erre vissza a Bors hasábjain: "Nagyon fájt neki, de az ujjait tudta mozgatni, ezért nem is akart kórházba menni. Mentőt nem hívtunk hozzá, inkább

beültünk a kocsiba és megálltunk a balesetinél, hogy legalább röntgenezzék meg"

- mondta a lapnak egy barát, ami szerint Demjén már aznap este kórházba került.

"Rózsi végig tiltakozott, azt mondta, szombaton bulija lesz, nem ér rá ilyen apróságokkal foglalkozni, de végül nekünk lett igazunk, hiszen a röntgenfelvételek igazolták a gyanút, csúnyán eltört a felkarja" - hangzik el a másik történet. A barát szerint valóban súlyos baleset történt, Demjén felkarja el is deformálódott. Az énekes mégis azt reméli, szombaton már felléphet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna