Létrehozva: 2016.10.28.

Szenved a súlyos műtéten átesett Demjén Ferenc

Képtelen megbarátkozni az idegentest-érzéssel. Orvosai szerint azonban még évekbe telhet, mire megszokja testében a csavarokat.

Június közepén darabokra törte felkarját Demjén Ferenc, amikor egy színpadi lépcsőn jött lefelé. Pár hónappal a szörnyű eset után  csavarokkal is rögzíteni kellett sérülést. Mostanra azonban úgy tűnik, Rózsi teljesen felépült a szerencsétlenségből. Mégis szenved valamitől...

„Négy hónapba telt, de meggyógyultam. Már a gyógytornára sem kell járnom, a gyakorlatokat egyedül végzem, bár nekem mindig a közönség a legjobb orvosságom” – kezdte a Blikknek Rózsi, aki hozzátette, balesete kapcsán gyakran jutnak eszébe elhunyt jó barátja, Somló Tamás szavai.

„Az idegentest-érzéssel még nem tudtam megbarátkozni.

Az orvosom szerint évekbe is telhet, mire hozzászokom, hogy csavarok vannak bennem, de a fájdalmam nincsen.

"Azt viszont már tudom, miért mondogatta drága Somló Tomi annak idején, hogy érez minden fronthatást, miután vaslemezt műtöttek a karjába a balesete után.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezek a nyilallások nem fájnak, de nem is vészesek, csak furcsák.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij beismerte, hogy óriási a baj, közel a vég

borsonline.hu

Kitálalt a világbajnok, Milák féltve őrzött titkáról csak kevesen tudhatnak

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

SZTÁRDZSÚSZ

KKevin az idősebb rappernek: „Lesz*rom a korodat, tudod, hogy esélyed nincs”