Létrehozva: 2016.02.10.

Dárdai újabb lépéssel közelebb az álmához

Õsszel még kinevették, de most már komolyan vehetik a Hertha magyar edzõjét. Még egy ugrás a berlini döntõ.

Dárdai Pálnak már a Hertha  Német Kupa-negyeddöntője előtt sikerült egy bravúr: nem csak a saját csapatát, de az ellenfelet is ő tüzelte fel az összecsapásra.

A német Bundesliga élvonalában harmadik berliniek magyar edzője a sorsolás után nem leplezte az örömét, hogy a mezőny leggyengébb ellenfelét (a másodosztály középcsapatát) kapták. Akkor „szép ajándéknak” mondta a Heidenheimet az áhított berlini kupadöntő felé vezető úton.

„Ajándékként beszélni rólunk kissé lekicsinylő” - méltatlankodott a Bildben a kiscsapat gólerős csatára, Robert Leipertz.

Az így a szokásosnál motiváltabb házigazda 10 perc után már vezetett is a nagy esélyes ellen. Hatott az ijesztés, újabb bő 10 percen belül Ibisevic duplájával már fordított is a Dárdai-csapat.

Haragucsi második félidei góljával a Hertha végül 3-2-re nyert, de az utolsó percekben is nagyon meg kellett szenvednie a felpaprikázott Heidenheim ellen.

Mindenesetre Dárdaiék - ha a vártnál nehezebben is, de - bejutottak az elődöntőbe. A Borussia Dortmund, a Werder Bremen vagy a Bochum-Bayern München párharc győztesén keresztül vezethet az útjuk a berlini kupafináléba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 29.: grátisz ez a nap

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt