Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.05.19.

Dárdai befenyített, támadják Amerikából

Nem lett népszerû a magyar tréner a tengerentúlon. Pedig õ csak egyik legjobbját félti a nemzetközi szerepléstõl.

Dárdai Pál alaposan felbosszantotta az amerikaiakat. A Hertha Berlin magyar szakvezetője egy ártalmatlan nyilatkozatot tett, melyben jelezte: szíve szerint nem támogatná alapemberének szereplését a júniusi Copa Américán.

Pedig a védő John Brooks úgy tervezi, hogy ott lesz a hazai rendezésű viadalon az Egyesült Államok színeiben.

Ki kell hagynia a felkészülés elejét emiatt, veszélyeztetni fogja a tagságát a kezdőcsapatban. Pedig óriási szükségünk van rá. Nem örülök a lépésének

- fogalmazott Dárdai a BZ-nek. Az interjú nagy botrányt kavart az amerikai szurkolók között, akik nem mondanának le egyik legjobbjukról.

A tengerentúli szurkolók a Twitteren üzengetnek Dárdainak: "pólyás kisbabának", "gyávának" nevezik, és nem tartják alkalmasnak a berlini kispadra.

A magyar edző aggodalma jogos, csapata ugyanis a bajnokság mellett a nemzetközi porondra is készül, s az Európa-ligában selejteznie kell a Herthának.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét