Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.04.01.

Damu neje vallott, a rendőrség mégsem nyomoz!

Edina az elmúlt napokban többször is kijelentette, hogy õt és édesanyját is bántalmazta a színész. Ennek ellenére ez, önmagában még nem bizonyíték.

Damu Roland felesége a %RIPOST% ottjártakor azt kérte, ne írjuk le, hogy férje bántotta őt és édesanyját. Edina akkor azt mondta, nem szeretné börtönbe juttatni férjét, de úgy gondolja, ha ez nyilvánosságot kap, a színész mehet vissza a rácsok mögé.

Pedig egyáltalán nem biztos, hogy ez így történne.

Edina végül csütörtökön, először a Blikknek állította azt, hogy Roland megverte és leköpte őt, majd aznap este a Tények riportjában is megerősítette mindezt.

"Amikor először bántalmazott, még nem voltam terhes, de anyukám tanúsíthatja:

úgy megütött, hogy két hétig a monoklik miatt nem mertem utcára menni

- mondta a napilapnak a nő, aki a %RIPOST% tudósítójának ugyanerről számolt be korábban.

Sőt, ahogy a Tények riportjában, úgy nekünk is elmondta, hogy a színész az édesanyját is megütötte.

 

Mint azonban a %RIPOST% megtudta, a rendőrség - hiába van feltételesen szabadlábon Damu Roland - nem indít hivatalból eljárást. Annak ellenére, hogy Edina a nyilvánosság előtt háromszor is elmondta, hogy férje megütötte őt. Ahhoz, hogy emiatt meginduljon az eljárás,

magánvádas indítványra lenne szükség, azaz a sértetnek kellene feljelentést tennie.

De ahogy az a %RIPOST% hangfelvételéből is kiderül, bizonyítékuk nincs, mert látleletet nem vetettek orvossal. Anya és lánya egymás tanúi lehetnek, amennyiben megteszik a rendőrségi bejelentést, és a bíróság elé kerül az ügy. Kérdés, hogy ebben az esetben a bíróság mennyire tartaná elfogultnak a tanúkat...

Damu közben azt állítja: hazugság, hogy megütötte volna feleségét, és ő is kifejtette, hogy Edinának nincs bizonyítéka! Ergo nem fél attól, hogy hivatalosan is megvádolnák.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel