Létrehozva: 2016.03.29.

Damu felesége újabb meghökkentő kijelentést tett

Edina azt nyilatkozta a Színes Ásznak, hogy amióta terhes, egy korty alkoholt sem ivott. Biztos benne, hogy nem veszik el tõle kislányát.

Damu felesége nemrégiben a %RIPOST%-nak bevallotta ugyan, hogy annak ellenére is vannak alkoholproblémái, hogy terhes, most azonban mégis meghökkentő kijelentést tett, és elmesélte azt is, hogy a napokban vizsgálódtak nála a gyámügy munkatársai.

"Most aztán már legyen elég! Nem vagyok alkoholista! Soha nem tagadtam, hogy korábban voltak "kalandjaim" az alkohollal, ám amióta megtudtam, hogy édesanya leszek, egyetlen kortyot sem iszom, tiszta vagyok."

- mondta határozottan Edina a Színes Ásznak, aki tőlük értesült először arról, hogy Damu válni készül, és babájuk akár külföldre is kerülhet.

"Maradjunk annyiban, hogy éppen a napokban kétszer (reggel és este nyolckor) is jártak nálunk a családsegítő munkatársai, akik sem a lakhatási körülményeimben, sem pedig a mentális állapotommal kapcsolatban nem találtak semmi kifogásolhatót. Így bizton állíthatom, nem veszik el tőlem a kislányomat!

- fakadt ki az édesanya, aki teljesen biztos benne, hogy nem vehetik el tőle gyermekét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg