Létrehozva: 2019.01.23.

Megvan az ok, ezért válhatott drogfüggővé Curtis

Miközben Curtis szép lassan ügyeletes közellenséggé, igazi rosszfiúvá nõtte ki magát, senki sem tette fel a kérdést, vajon mi vezetett odáig, hogy a botrányt botrányra halmozó rapper lába alól kicsúszott a talaj annyira, hogy kénytelen volt drogelvonókúrának alávetni magát. Pedig a válasz ott van a múltjában...

Curtis imádta „focibolond” édesapját, és soha nem haragudott rá, amiért az idősebb Széki szeretett szórakozni és szerette az italt is. A rapper úgy nőtt föl, hogy tudta, ha az öreg éppen nem dolgozik, biztosan kedvenc telepi kocsmájában időzik a barátaival. Aznap este is éppen így tett, amikor egy autó elgázolta őt Újpesten.

A férfi ugyan túlélte a balesetet, de a mentőautóban történt valami, ami évekkel később a halálához vezetett. Curtis a 2015-ben megjelent önéletrajzi könyvében mesélt édesapjáról, akitől minden bizonnyal az addikciókra való hajlamát örökölte.

„Apu sokat dolgozott, de amikor éppen nem melóban volt, szeretett „rocksztárként” élni: szórakozni, kártyázni, dominózni, alkoholt fogyasztani. Mindezek ellenére én nagyon szerettem, gyerek fejjel nem úgy fogtam fel, hogy zülleni ment…”

- kezdte az apjáról szóló fejezetet Curtis, aki máig emlékszik arra a napra, amikor édesanyjával telefonon közölték: A férje balesetet szenvedett és élet-halál között lebeg.

„Ötvennyolc éves volt akkor… Italozott a kocsmában, aztán Újpesten, az Árpád úton részegen át akart menni a túloldalra, de jött egy kocsi, ami elcsapta, azonnal elveszítette az eszméletét."

Hogy mi történt a mentőautóban és hogyan függhet ez össze Curtis függőségével, olvasd el a szerdai %RIPOST% napilap.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Részeg keselyűkhöz kellett állatmentőket hívni az Egyesült Államokban - videó

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd