Létrehozva: 2017.03.25.

Nem hiszed el, kivel telefonálgat éjjelente Csonka András

Csonka András és Balázs Andrea azóta jó barátok, amióta a színésznõ elõször lépett színpadra a Karinthy Színházban.

Csonka András és Balázs Andrea kapcsolata olyan szoros, hogy gyakran éjszakákat beszélnek át telefonon.

"Andreával együtt dolgoztam élete első színházi szerepében a Karinthy Színházban és azonnal egymásra hangolódtunk, hiszen nagyon hasonló a humorunk.

Hamar kiderült, hogy a törzshelyünk is ugyanaz, ráadásul mindketten imádunk szelfizni.

Ebből a műfajból mindkettőnknek komoly gyűjteménye van. Andrea is éppen olyan éjjeli bagoly, mint én, így ő az, akit éjjel egykor is fel lehet hívni, ha úgy alakul” – meséli András, aki szerint barátnőjének nagy szerencséje van a CBA-reklámmal.

"Egy ilyen nagyszabású kampány reklámarcának lenni rizikós dolog. Hallottunk már esetekről, hogy egy színész karrierjét tönkretette egy-egy ilyen szerepvállalás. Õ viszont nagyon jól jött ki a dologból, és pillanatok alatt szerezte meg azt az országos ismertséget, amit már jóval korábban megérdemelt volna” – mondta a %RIPOST% napilapnak Csonka András, aki maga is több cég kampányának arca volt korábban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett