Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.11.17.

Vigyázat! Újabb módszerrel támadnak idősekre a csalók!

Úgy tûnik, mindig van új a nap alatt: már nem az unokával állnak elõ a csalók, hanem a patikussal.

Szerző Ripost

Újra az idősek váltak a csalók célpontjává, csak a módszer változott.

Míg korábban először unokáik nevében hívták fel őket telefonon, hogy pénzt szedjenek ki belőlük, ezúttal

a patikusokra hivatkozva próbálnak bejutni a lakásokba, hogy kirabolják az időseket.

Nagykanizsán például az Irtás, Kisberki, és Postakert utcákban próbálkoztak több helyen is, azt állítva, hogy a patikus küldte őket, mert a korábban felírt gyógyszert nem abban a dózisban kell szedni, ahogy megbeszélték.

Hamar kiderült azonban az új módszer a zalai városban, miután a trükkös csalók egy olyan hölgyhöz is becsengettek, aki semmilyen gyógyszert nem szed.

– Rögtön leesett neki, hogy csalókkal áll szemben, és gyorsan becsukta az ajtaját – mondta a %RIPOST%-nak az idős hölgy ismerőse, Andrea. – Olyan esetről egyelőre nem hallottunk, hogy be is jutottak volna. Igyekszünk minél több emberhez eljuttatni a hírt, hogy megállítsuk őket.

Ez fontos is, hiszen rengeteg idős esik áldozatul a csalóknak.

Egy ötfős "unokázós" banda például 2014 és 2015 között több millió forintnyi készpénzhez és ékszerhez jutott. Õk időseket hívogattak késő este, és eltorzított hangon, az idős ember unokájának kiadva magukat azt állították, bajban vannak, és azonnal pénzre van szükségük.

A későn felriasztott nagymama vagy nagypapa általában mindenét pénzét és ékszerét összeszedte, és átadta annak, akit állítólag unokája küldött.

Mivel erről a trükkről egyre több idős tud már, nem dőlnek be, a csalóknak változtatni kellett a módszeren.

Valószínűleg ezért találták ki az új, gyógyszertáras becsapást.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége