Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.03.14.

Családja érdekében visszavesz a tempóból Majka

Majka drasztikus döntést hozott: lelassított, és mostantól megválogatja, milyen felkérésre mond igent. Nyilván nem véletlen, hogy Peti behúzta a féket, hiszen két évig szinte alig látta elsõszülött fiát.

A műsorvezető kapcsolata Dundikával épp a kritikus hetedik évbe lépett, amikor a babona szerint is érdemes jobban odafigyelniük egymásra a párok tagjainak. Persze érthető, hogy Majka az elmúlt években kihasználta a lehetőségeket, és a magas életszínvonalért cserébe rengeteget dolgozott. De úgy tűnik, még időben rájött, hogy a karrier és a pénz semmit nem ér, ha a családi élet boldogságának kárára megy.

"Amikor 2012-ben megjelent a Belehalok című nóta, Petinek nagyon beindult a szekere. Én akkor voltam terhes Mariánnal, és nagyon sokat voltam egyedül.

"Peti széthajtotta magát, rengeteg haknit vállalt, közben televíziós műsort is vezetett, de arra külön gondot fordított, hogy mindig legyen mellettem valaki

– kezdte Dundika.

"Mivel a családunkban a nagymamák betegeskednek, így egy közös barátunk volt velem, aki abban az időben mindenben segített nekem”

– emlékezett vissza a kétgyermekes anyuka, aki terhessége ideje alatt szinte nem is találkozott párjával.

"Peti mindent elvállalt, keményen dolgozott, én pedig próbáltam venni a babával járó akadályokat. Azóta szerencsére sok minden megváltozott, már nem muszáj mindenre igent mondania”

– magyarázta a %RIPOST%-nak Dundika.

Nem vitás, hogy Majkának most fut a szekere, sikert sikerre halmoz. Évek óta az egyik legfelkapottabb műsorvezető a TV2-n, az év műsorvezetője díjat is elnyerte, a zenei karrierje töretlen – de van úgy, hogy mindent mérlegelve kell döntést ­hoznia.

Hogy, milyen döntést hozott a műsorvezető, azt a %RIPOST% napilap keddi lapszámban olvashatják el!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Újra akcióba lendülnek a Google Utcakép autói

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel