Létrehozva: 2016.08.25.

Csak a műsor miatt jött Magyarországra a TV2 felfedezettje

Komoly döntésre szánta el magát az a magyar származású svéd lány, aki szombat este a Star Academy-ben próbál szerencsét.

Streiffert Hanna elsősorban tanulni szeretne, ezért érezte úgy, hogy bár Svédországban él, nem hagyhatja ki a TV2 kínálta fantasztikus lehetőséget. Jelentkezett a szombaton startoló Star Academy válogatójára, és most szeretné elérni, hogy végül vasárnap este a második élő adás után beköltözhessen az akadémiára.

"Az édesanyám magyar, ezért nagyon sokat nézünk Svédországban magyar csatornákat. Így láttuk a Star Academy felhívását is. Kint is vannak tehetségkutató műsorok, de egyiket sem találtam annyira szimpatikusnak, hogy jelentkezzek.

Nem tűnnek olyan komolynak és profinak, mint Magyarországon. Mindig is jobban tetszettek a magyar műsorok

- mondja a %RIPOST%-nak tökéletes magyarsággal a fiatal lány, aki szíve szerint Budapesten folytatná az életét.

 "A Star Academyben az tetszett meg, hogy mindent megtanulhatunk, ami ehhez a szakmához kell. Nem csak a jó hangról szól a történet, hanem a személyiségről is. Nem csak énekelni fogunk tanulni, ez a legszimpatikusabb benne, komplexebb, mint bármi más. Ha jól sikerül, és megszeretnek az emberek, akkor szeretnék Budapestre költözni, hogy Magyarországon építsem az énekesi karrieremet. Remélem, hogy lesz erre lehetőségem, mindent meg fogok tenni érte!”- ígéri Hanna, aki szombaton este tizenkilenc társával indul majd harcba a példátlanul magas, 24 milliós főnyereményért és az ezzel járó lemezszerződésért.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell