Létrehozva: 2017.01.25.

Clinton lánya is beszáll a politikába

Egy Facebook-bejegyzés miatt áll a bál Chelsea Clinton körül - a Trump család sem úszta meg szárazon!

Chelsea  most éppen egy Facebook-bejegyzésen belül védte meg a 10 éves Barron Trumpot, és támadta meg az apját.

 

Barron ugyan csak a tanév végén költözik Washingtonba, de már apja beiktatási ceremóniáján kikezdték az újságírók és a civilek is. A fiú ugyanis „kukucsosat játszott” legfiatalabb unokaöccsével, míg Trump aláírta első elnöki papírjait.

 

Apja beszédje alatt pedig látványosan unatkozott, és hatalmasakat ásított.

 

Chelsea bejegyzése szerint Barron Trump is, ahogy minden más fiatal, megérdemli az esélyt egy boldog, normális gyerekkorra – amibe a hivatali ügyintézésekkel kapcsolatos unatkozás is belefér. A Clinton lány ugyanis attól tart, hogy Barront is sokszor fogják kritizálni azért, hogy az apjának kellemetlen pillanatokat szerezzenek. Ebben van tapasztalata, hiszen az ő tinédzserkorát is beárnyékolta a Lewinski-botrány, és az, ahogy abban az időszakban vele viselkedtek az amerikaiak.

Chelsea azonban Barron védelme után sem állt meg:

„Álljunk ki minden gyerekért, ha kell, az elnöki politikákkal szemben is, ha azok a gyerekeknek ártanának!”

– írta Facebook-oldalán.

A dühös kommentelők közül többen is arra voltak kíváncsiak, hogy pontosan mely Trump-törvény ártana a gyerekeknek, mások pedig álszenteskedőnek tartották Ivanka Trump egyik legjobb barátnőjének kirohanását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil