Létrehozva: 2017.02.17.

Brexit: mégsem lépnek a britek?

Már csak egyetlen akadály állt Theresa May-ék elõtt, hogy teljes sebességgel rákapcsoljanak a kilépésre - de váratlanul nagyon rossz hírt kaptak.

Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker bedobta a bombát: mindegy, hogy elsőre megszavazza-e a Lordok Háza a tárgyalási menetrendet, a britek akkor sem léphetnek ki két éven belül az Európai Unióból.

Az eredeti tervek szerint a két fél 2017 márciusában indítaná el a kilépési folyamatot, amely pontosan két év múlva érne véget az Egyesült Királyság kiválásával. Juncker szerint azonban 2019 márciusában az ország még bőven EU-tag lesz, mivel több mint 20 ezer jogszabályt és megállapodást kell módosítani a szakítás miatt – erre pedig két év édeskevés.

A britek többségét sokkolta a hír, hiszen minél gyorsabb kilépést szeretnének.

Az egykori miniszterelnök, Tony Blair azonban örülhet: épp egy második referendum kiírásán dolgozik. Blair szerint most, hogy már mindenki betekintést kaphatott az EU nélküli lét következményeibe, valószínűleg sokan visszakoznának. A politikus szerint pedig mindenkinek jogában áll meggondolnia magát, ezért közös harcra szólít fel minden EU-pártit és bizonytalankodót azért, hogy blokkolják a Brexitet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét