Létrehozva: 2016.01.27.

Botránya miatt figyelmeztette a TV2 az Édes Élet sztárját

Nagy port kavart a médiában Alekosz ingerült bejegyzése. Az Édes Élet szereplõje azon akadt ki, hogy nem csak magyar származású versenyzõk indulnak A Dal idei elõdöntõjében. Indulatos kijelentése miatt a csatorna bocsánatkérésre kötelezte a felháborodott görögöt.

Ahogy arról a %RIPOST% korábban beszámolt, botrányoktól volt hangos A Dal első fordulója. A sértődött Mohamed Fatimán kívül az egykori ValóVilág-győztes Alekosz felháborodott kijelentése kavarta a legnagyobb vihart.

A görög származású celeb nem nézte jó szemmel, hogy nem csak magyar származású énekesek szeretnék képviselni hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon.

"Nézem az Eurovíziót, és nem értem, hogy a miniszterelnök miért is hagyhatja azt, hogy Magyarországot adott esetben egy afrikai, egy ázsiai vagy egy Magyarországtól eltérő, teljesen idegen meggyőződésű ember képviselje úgy, hogy ráadásul nem is magyarul énekel."

- írta ingerülten az Édes Életbe átigazolt egykori villalakó.

A Bors ezek után megkereste a TV2-t, hiszen Alekosz a csatorna sztárjaként minden kijelentésével őket képviseli. A lap arra volt kíváncsi, vajon milyen következményei lesznek a celeb botrányos kijelentésének. A TV2 egy rövid levélben reagált.

"A TV2 Csoport elhatárolódik Alekosz említett megnyilvánulásától. A történtek miatt írásbeli figyelmeztetésben részesítettük, és elvárjuk, hogy a cégcsoport elveitől idegen megnyilatkozásáért bocsánatot kérjen."

- közölték a sajtóosztály munkatársai.

És hogy a nagyszájú görög hogy reagált az őt ért vádakra? Nos, most sem hazudtolta meg önmagát.

"Ezekkel az énekesekkel egyébként semmi gond nincs. Csak azt felejtették el az embe­rek, hogy elméletileg az or­szágot kell képviselnie a dalt előadó énekesnek."

- tartott ki markáns véleménye mellett, majd hozzátette, hogy szerinte tájékozatlanságra és rosszindulatra vall, hogy rasszizmussal vádolták kijelentése miatt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Íme, az öt legerősebb állítás Varga Judit Hajdú Péternek adott interjújából

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell