Létrehozva: 2016.12.05.

Botrány: rendőrök vitték el édesanyja mellől a beteg kisfiút

A kisfiút a gyámügy a család elmondása alapján azért emelte ki a környezetébõl, mert veszélyesnek tartja önmagára és a környezetére is. A gyerek semmi mást nem akar, csak hazajutni: ezt nem engedik neki.

Tibinél elsős korában állapították meg, hogy ADHD-beteg, vagyis figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban szenved.

Ez a betegség egyelőre nem gyógyítható, ám a gyerekek általában kinövik.

A gyámhatóság egy időre már tavaly is kiemelte Tibit a családjából, most pedig újra úgy látták jobbnak, ha így tesznek. Szerintük erre azért van szükség, mert a fiú veszélyes lehet saját magára és a környezetére is.

– Ami­kor velünk van, sosincs probléma, mindig nyugodtan viselkedik. Ezért sem értjük, miért akarják elszakítani tőlünk – mondta az édesanya a Borsnak.

Szeretne újra köztünk lenni. Azt mondta, karácsonyra nem kér semmit, csak azt, hogy újra otthon lehessen velünk.

Tibit végül hétfőn szállították át a Menyecske utcai gyermekotthonba.

Ráadásul rendőr­autóval.

A helyszínen a gyámügyi ügyintéző és a rendőrök is elmondták, mindez csak biztonsági óvintézkedés, hiszen a gyerek hajlamos arra, hogy elszökjön. Tibi első nap rögtön hazalógott, akkor négy rendőr ment érte. Szerdán azonban a fiú annyira nem bírta az új lakhelyét, hogy kiugrott az otthon második emeletéről. Megsérült a gerince, és a jobb lábfeje is eltörött.

Az orvos is azt mondta, a legnagyobb baja az a gyereknek, hogy nem lehet velünk otthon. Nem értem, miért hagyják, hogy ez történjen egy beteg kisfiúval, amikor mellettünk mindig nyugodtan viselkedik – nyilatkozta elkeseredve az édesanyja.

Sem a gyámügy, sem a gyermekpszichiátria, sem a rendőrség sem nyilatkozott a lapnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kevesebb mint egy hónapunk maradt” – Megvakulhat az egyéves Zoé, ha nem műtik meg időben

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után