Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.03.

Botrány, botrány hátán: így lett fertő a magyar sikersportból

Egyik balhétól a másikig evickélnek. Nem csak az aranyakat, de a doppingszereket is csak úgy lapátolják?

Egyik legsikeresebb, a riói olimpián is sok sikerrel kecsegtető sportágunk a kajak-kenu – de egyben a tiltott szerek használata, a doppingolás által is a legfertőzöttebb. Az utóbbi hónapokban valóságos fertőnek tűnik: bő egy év alatt ez már a hatodik nagy botrány, egyben a hatodik és hetedik érintett sportember.

A %RIPOST% segít áttekinteni a közelmúltban történteket.

 

1. Az elmúlt 15 hónap bűnlajstroma Csipes Tamarával és Dombvári Bencével kezdődött. 2015 májusában, egy edzőtáborban végzett drogteszttel kokain használatát mutatták ki a mintáikból. Ez nem minősült ugyan doppingvétségnek, de fegyelmi tárgyalás után hónapokra eltiltották őket, év végéig kikerültek a válogatott keretből is.

 

2. Három hónappal később Kucsera Gábor akadt fenn egy szúrópróbaszerű doppingteszten. Az azóta tévés celebbé vált világbajnok kajakos szervezetében ugyancsak kokaint találtak.

 

3. Idén áprilisban aztán robbant a következő bomba a sportágban: Dudás Miklós szervezetében találták tiltott hormonkészítmény nyomait. A sportoló elismerte, hogy hibázott. Előbb egy spanyolországi edzőtáborozás során vásárolt táplálékkiegészítőre gyanakodott, majd  arra, hogy a barátnője kevert valamit gyanútlanul a testápoló krémébe.

 

4. Májusban egy rendhagyó ügy is borzolta a kedélyeket a sportágban. Kivételesen nem kábító- vagy doppingszer használata, hanem pedofília volt a vád. Több olimpiai bajnok korábbi edzője, a Nagykanizsán dolgozó S. N. került fiatalkorú lányok molesztálásának gyanújába.

 

5. Újra Dombvári: a kokain után idén júliusban már doppingszer nyomait találták a szervezetében. Igaz, kis mennyiségben, ráadásul az ötven éve ismert, évtizedek óta könnyedén kimutatható sztanozololt.

Gyanús történet, a kajakos állítja, hogy egy rosszakarója a kulacsába csempészhette a tiltott szert.

 

6. A legújabb botrány pedig a riói utazó keretből az utolsó pillanatban kiebrudalt, egyelőre meg nem nevezett két kajakosé. A versenyzőknél egyelőre csak atipikus mintákra bukkantak a biológiai útlevelük alapján. Ez jogilag nem doppingvétség, csak gyanú. További mintavételek és vizsgálatok várnak rájuk, de a kajak-kenu szövetség – nyilván az elmúlt hónapok balhéi miatt is – inkább biztosra ment: így is kitette őket, és fegyelmi eljárást indított ellenük.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

A földbe állt a Momentum támogatottsága Budapesten

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János