RIPOSTER

Bor­zal­mas bal­eset: Ro­kona okozta a 19 éves fiú ha­lá­lát

Egy 19 éves tolcs­vai fiú, Sz. Szi­lárd vesz­tette éle­tét abban a bal­eset­ben, ami Bor­sod­ban tör­tént a na­pok­ban. A fának csa­pó­dott autó so­főr­jé­nek éle­té­ért még küz­de­nek az or­vo­sok.

Halálos baleset történt szombat hajnalban Borsodban: fának csapódott egy autóErdőbényén, a Bethlen Gábor utcában. A 18 éves sofőrt életveszélyes sérülésekkel kellett kórházba szállítani, 19 éves utasának életéért hiába küzdöttek a mentők: a helyszínen meghalt. A úgy tudja, hogy az autóban utazók fiatalok rokonok voltak.

Szabolcs, a sofőr Szilárd unokaöccse. Nagyon sokat lógtak együtt, úgy tudom, hogy egy buliban voltak péntek éjjel, onnét jöttek haza.

Szilárdot már sajnos nem lehetett megmenteni, most azért imádkozunk, hogy Szabolcs felépüljön. Felfoghatatlan a tragédia, Tolcsván és a környéken nagyon sokan gyászolnak

– tudta meg a a baleset halálos áldozatának egyik barátjától.

Bár a tragédia körülményei egyelőre tisztázatlanok, a úgy értesült, hogy a fiatalok a megengedett sebességnél jóval gyorsabban hajtottak, majd a Volkswagen hirtelen a szembe jövő sávba tért át, a sofőr elvesztve uralmát autója felett az úttesten átsodródva egy fának csapódva állt meg.

A halálos baleset körülményeit a Szerencsi Rendőrkapitányság vizsgálja.