Létrehozva: 2016.03.03.

Börtönbe kerülhetnek az anyák, akik gyerekükről tesznek ki képet a közösségi oldalukra

Súlyos döntés elõtt a jogalkotók, az adatvédelem mindenek felett? Akár börtön is járhat egy-egy fotóért.

Szerencsére nem Magyarországról van szó, hanem a franciák szabályozásáról, mindenesetre igencsak súlyosnak tűnik a helyzet. A szigorú adatvédelmi törvények értelmében ugyanis csak olyan fotó jelenhet meg bárkiről, amihez ő engedélyt adott. És ez hamarosan vonatkozhat a közösségi oldalon közzé tett, gyermeket ábrázoló képekre is.

A szülők komoly pénzbüntetésre, és akár 1 év börtönre is számíthatnak az új szabályozás esetén. Az internetre specializálódott jogász szerint különösen azok a fotók lehetnek problémásak, melyeken a kicsit számára kínos helyzetben mutatják meg ismerőseiknek a felmenők. A probléma tehát könnyen elkerülhető, ha a szülő meggyőződik róla, hogy olyan képet tesz közzé, melyet néhány évvel később gyermeke sem fog majd szégyellni. A valódi gond ugyanis akkor kezdődhet majd, amikor a felcseperedő csemeték utólag úgy érzik, hogy ártottak nekik ezek a képek. Kérdés persze, hogy vajon milyen viszonyban kell ahhoz lennie egy szülőnek és a gyermekének, hogy egyáltalán idáig fajulhasson a dolog...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

vg.hu

Szlovákia után újabb szövetségesre találhat a magyar kormány

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban