Létrehozva: 2016.12.23.

Életveszélybe sodorta magát az agyműtött bokszoló

Az orvosok azt mondták neki, hogy soha többé ne bunyózzon, de nem hallgatott a figyelmeztetésre a brit sportoló.

Idén tavasszal félholtra verték Nick Blackwell brit bokszolót az angol középsúlyú bajnoki övért megrendezett címmeccsen. A találkozó után mesterséges kómában tartották. Azt mondták, soha többet nem bokszolhat, mégis megtette. Pedig a lelkére kötötték, hogy soha többet ne bunyózzon, hiszen bele is halhat abba, ha újra eltalálják a fején.

Ennek ellenére is ringbe szállt Blackwell, miután hazatért, igaz, csak edzésen bokszolt, amiért a brit ökölvívó-szövetség büntetésképpen már el is vette a versenyzői engedélyét. A címmeccsen neki súlyos sérüléstokozó Chris Eubank Jr. megdöbbent, amikor hallott a hírről.

„Ez egyszerűen őrültség. Megértem, hogy ennyire szereti ezt a sportot, mert velem is ez a helyzet, de ezzel most azt kockáztatja, hogy soha többet nem tud a családjával lenni. Ezt viszont nem tudom elfogadni, remélem tanul majd ebből a hibából.” 

A címmérkőzés összefoglalója:

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Top 10 csúnya autók, avagy az autótervezés mélypontjai

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda