Létrehozva: 2017.01.30.

Kitálaltak a művészek: le a haszontalan celebekkel!

A napokban nagy vihart kavart Bodrogi Gyula nyilatkozata arról, hogy egyre jobban elértéktelenedik a mûvészszakma, mivel a tévétársaságok képzettség nélküli színészeket és énekeseket foglalkoztatnak. A színmûvész szavaival több hazai híresség is egyetértett. Õk is elkeserítõnek látják a helyzetet.

Hazánk neves művészei álltak a nemzet színésze mellé, és ők is elmondták véleményüket az érdem nélküli ismert emberekről...

Medveczky Ilona

A táncművésznő szerint a baj forrása az, hogy a televíziós csatornák utánozzák Amerikát abban, hogy civileket emelnek művészi magaslatokba.

"Örülnek, ha képernyőre kerülnek, ha az újság két mondatot ír róluk. Õk ebből élnek, ráadásul rengeteg pénzt kapnak nagyon kevés munkáért. A jót megszokni persze nagyon könnyű, de ezeknek a civileknek fogalmuk sincs arról, mekkorát fognak zuhanni, hiszen a munkásságuk mögött nem áll érték.

A rendezvényeken manapság úgy vonulnak ezek a kis celebek mellettem, mintha ők lettek volna a világ legnagyobb színészei.

Az élet hosszú távon bebizonyítja az értékeinket, az pedig biztos, hogy az ő nevüket ötven évig senki nem fogja megjegyezni”

– jelentette ki Medveczky Ilona, aki elszomorítónak tartja, hogy az igazi művészek sokszor fillérekből tengődnek, míg másoknál könnyedén áll pénz a házhoz.

Bangó Margit

A Kossuth-díjas előadóművész a Ripost napilapnak elmondta, teljesen egyetért Bodrogi Gyula szavaival.

"Sajnálatos módon manapság nem a tudás számít, a szakma teljesen felhígult: már bárki művésznek nevezi magát, aki az utcáról beesik egy tehetségkutatóba. Szégyen és szomorú, hogy a világon egykor híres magyar kultúra ma már itt tart. A fiatalság ezen nő fel, és ezt felháborítónak tartom. Ha tehetném, visszahoznám azt az időt, amikor csak azok léphettek színpadra, akiknek működési engedélyük volt, és komoly szakmai zsűri előtt levizsgáztak”

– fogalmazott a Ripostnak a művésznő.

"A tehetségkutatók rengeteg olyan embert termelnek ki, akikben semmi szakmai alázat nincs, ennek ellenére nagy mellénnyel járnak. A média sajnos elhiteti velük, hogy ők sztárok, komoly művészek, holott ez a legtöbb esetben nincs így.

Sajnálom ezeket a fiatalokat, mert idővel komoly csalódások érik majd őket.

Bangó Margit több művésszel egyetemben attól tart, a hanyatlás miatt a magyar kultúra idővel el fog tűnni.

"Ezt a kritikát vállalom, azonban fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy akinek nem inge, ne vegye magára. A tehetséges és alázatos fiatal művészek fejlődését magam is üdvözlöm”

– tette hozzá a művésznő.

Gregor Bernadett

Naponta szembesül a jelenséggel.

„Az a baj, hogy az utcáról hívnak be embereket castingokra, mert az olcsó munkaerőt, akiket nem kell színházakkal egyeztetni, könnyebb foglalkoztatni.

Ezt nagy problémának látom, mert tehetséges, diplomás fiatal színészek viszont nem jutnak munkához.

Tudtommal a színházakban már szabályozták is azt, hogy a dolgozók hány százalékának kell diplomával rendelkezni, ez pedig a bérekben is meg kell, hogy mutatkozzon. Úgy látom, a hanyatlás tíz éve kezdődött, de bízom benne, hogy ezt valahogy meg lehet állítani”

– fogalmazott Gregor Bernadett.

Zalatnay Sarolta

Az énekesnő tapasztalatai alapján tudja, rengeteget kell tenni azért, hogy valaki évtizedeken át a csúcson lehessen.

"Egyetértek Gyuszi szavaival. Azt viszont tudomásul kell venni, hogy az emberek szeretik a celebeket, a tehetségkutatókat, pedig ezek miatt nagyon felhígult a szakma. Én úgy vélem, hogy a természetes kiválasztódás és a közönség ezt idővel majd elrendezi.

Azt viszont nem bírom, ha valaki kevés munkával azt hiszi, hogy világhírű művésszé vált, holott ez általában nincs így”

- nyilatkozta Zalatnay Cini

Ön szerint kellenek a celebek, vagy tényleg csak a művészekre van szükség?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria